9.fejezet ~ A vágyak teljesülnek

9. Fejezet

Alice szemszöge:

Reggeli után visszamentem az üres ágyba, ugyanis Jass-nek dolga van. Kiültem a konyhába csipegetni, amikor megjelent az uralkodó.

- Alice drágám, gyere, beszélnünk kell veled - szólalt meg a királynő, majd bementünk egy szobába ahol a király is ott volt. Egy rövid beszélgetés után rátértek a lényegre. - Mint idősebbik iker te fogod örökölni a trónt.

- Ez viccnek is rossz... – szólaltam meg hitetlenkedve.

- Már miért lenne rossz? Egy nap te leszel a királynő Jasper meg a király.

- Akkor Katherine hozzá mehet Alaric-hoz?

- Természetesen - bólintott Elizabeth.

- De basszus én nem lehetek uralkodó... – akadtam ki.

- De lehetsz. A véredben van. Holnaptól pedig elkezdesz tanulni.

- Aha persze. Huszonegy évig így éltem nem fogok most megváltozni a ti kedvetekért... Alapból sem miattatok jöttem vissza, hanem Katherine miatt.

- Nem kell megváltoznod, csak tudnod kell, hogy kell uralkodni – mondta a férfi,

- Miért nem uralkodhat Kath? Ő már tudja…

- Mert te vagy az idősebb!

- És az éretlenebb, a szabad szájú, a nem törődöm, a vadóc, a lázadó. Ki van csukva.

- Kislányom kérlek - mondta a nő.

- Alice. A nevem Alice!

- A lányom vagy. Az édesanyád vagyok!

- Az én édesanyám Miranda. Ő nevelt fel! - álltam fel dühösen.

- Tudom. De ettől függetlenül mi vagyunk a szüleid.

- Egy francokat! Ha bármit jelentettem volna nektek, akkor azokból a milliókból, amik vannak és voltak nektek kb. minden városba rohamosztagot küldtetek volna, hogy megtaláljatok! Ehelyett csak sajnáltattátok magatokat...

- Azt hittük meghaltál!

- Ja mert könnyebb volt azt hinni, mint kerestetni! Mindegy ez már a múlt... Megteszek mindent, amit kell, hogy Katherine boldog lehessen Rick-kel, de ti soha az életben nem lesztek a szüleim!

- Rendben megértettük - mondta a király és magához ölelte síró feleségét.

 Megforgattam a szemeim.

- Az jó, mert ennél világosabban nem tudok fogalmazni és nem hatnak meg a könnyek – mondtam, majd kimentem a szobából.

- Alice hercegnő - jött oda Leila - Jasper herceg megétkezett.

- Köszönöm, hogy szóltál – mosolyogtam rá, majd gyors tempóban mentem az ajtóhoz.

- Szép napot hercegnőm - húzott magához Jasper.

- Hercegem - öleltem át a nyakát és forrón megcsókoltam.

- Hoztam neked valamit kedvesem.

- Igen? Mit? - léptem el tőle.

- Ebben van - adott át egy fedeles kosárkát.

Amikor kinyitottam majdnem elolvadtam. Egy icipici kicsi kis fehér szőrpamacs volt benne. Egy édes kiscica, aki éppen csak annyi idős, hogy már nem kell anyatejen élnie.

- Imááááádoooooom - ugrottam Jass nyakába. - Köszönöm, köszönöm, köszönöööööööööm - csókoltam meg őt.

- Nincs mit édesem. Ez a legkevesebb.

- Gyere anyucihoz - emeltem ki. - Van neve? - kezdtem el simogatni.

- Nem még nincsen.

- Legyen a neve Jalice. Jasper és Alice nevek összevonása.

- Nekem tetszik - csókolt meg.

- Nekem is – nevettem. – Neked tetszik falatkám? – kérdeztem a cicát.

A kiscica nyávogni kezdett.

- Remélem, ez igen - öleltem magamhoz. - El kell vinni oltatni meg ilyenek, vagy az már megvan?

- Meg van. A házikóját meg most szerelik össze a szobádban. – mosolygott elégedetten szerelmem.

- De jó. És etető, itató tálkája? Alomtálja? Minden van?

- Minden kicsim, minden.

- Ó de jóó - raktam le a cicát.

- Szóval tetszik?

- Igen, nagyon tetszik. Gyere, adjunk neki tejet, közben mesélek valamit. Amúgy miért kaptam?

- Azért kaptad, mert szeretlek - karolta át a derekam.

- Én is nagyon szeretlek - csókoltam meg, majd kimentünk a konyhába és öntöttem egy kis tálkába tejecskét a kis cicának. - Jó étvágyat kis szőrmók - puszilgattam meg és leraktam a tál elé. - Szóval, képzeld el, hogy azt mondta a királynő, hogy én vagyok a trónörökös...

- Igen, ez egyértelmű hercegnőm - húzott magához - Te vagy az idősebb, még ha csak öt perccel is.

- Az egészben csak annyi a jó, hogy mindenki azzal lehet, akit szeret - bújtam hozzá.

- Kicsim ne aggódj - simogatta meg az arcom - Egy nap, remek királynő válik belőled.

- De az nem mostanában lesz - sóhajtottam. - Istenem, nézd, de édesen lefetyel - bámultam megigézve a cicuskát.

- Igen nagyon édes - csókolt meg - Elmegyünk lovagolni?

- Lovagolni akarsz vagy a kis házban lovagolni? - húztam fel a szemöldököm.

- Először az egyiket, utána a másikat.

- Imádlak. Mehetünk – kuncogtam.

- Vidd fel a cicádat, a házikójába.

- Máris – kaptam fel. – Amúgy kislány vagy kisfiú?

- Kislány.

- Mindig is lány cicát akartam. Honnan tudtad? – ölelgettem meg Jalice-t.

- Nem tudtam kicsim – puszilt meg.

- Akkor jól eltaláltad – pusziltam meg, majd leraktam a kis drágát a házába és a nap többi részét lovaglással töltöttük.... Minden értelemben.

Katherine szemszöge:

Alig vártam, hogy végre este legyen. Vacsora után visszavonultam a szobámba. Egy kis készülődés után átmentem Rick-hez.

- Szia – bújtam be mellé az ágyba.

- Szia – csókolt meg. – Bocsi a tegnapiért – csókolgatta a nyakam.

- Talán megbocsájtok – mosolyogtam rá.

- Légyszi,légyszi – csókolgatott tovább. – Nem akartalak megbántani, de unom a kezem...

- Én se akarom, hogy a kezedet használd.

- Tudom, de olyan hamar beindulok tőled, sajnálom.

- Ez nem baj – vigyorogtam.

- De baj, mert te mindig visszavonulót fújsz...

- De most nem fogok.

- Ezt már mondtad... Figyelj, én várok türelemmel... – fogta meg az arcom mosolyogva.

- Fogd be – szóltam rá, majd megcsókoltam.

Forrón csókolt vissza és lefektetett az ágyra.

- Szeretlek – suttogtam és levettem a pólóját.

- Most komolyan akarod? - vette le mosolyogva a ruhám.

- Igen komolyan.

Nem mondott semmit csak a melleimet kezdte csókolgatni, ugyanis a melltartót nem kellett levennie rólam, mert nem volt rajtam. Felsóhajtottam és a hajába túrtam. Hamarosan pedig már meztelenek voltunk. El se hiszem, hogy megteszem. De boldog vagyok és várom, hogy végre megtörténjen.

- Oké, ha nem gondoltad meg magad, vedd le a nadrágom...

Megcsókoltam és elkezdtem levenni róla a nadrágot. Éppen csak hogy levettem forrón megcsókolt

Az ajkába haraptam, majd elkezdtem felfedezni a testét.

- Tetszik? – kérdezte, mikor a férfiassága közelében voltam.

- Igen – markoltam rá.

- Húú – sóhajtott fel.

- Mi az?

- Csak jó érzés..

- Tényleg?

- Igen tényleg. Olyan jó puha a kezed és annyira jó... De most én jövök - mondta, majd feljebb tolt és máris a nyelvével kezdett kényeztetni.

- Ó....

- Nem jó? - nézett rám.

- De igehhn...

Megcsókolt, majd folytatta, s az ujjaival is besegített.

Istenem ez csodás. Becsuktam a szemem és sóhajtozni kezdtem.

- Megőrjítenek a sóhajaid - csókolt meg. - Na készen vagy erre? - húzta a kezét a férfiasságára.

- Igen....

Ekkor jobban széttárta a lábaimat majd elkezdett behatolni. Átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Forrón csókolt vissza és egyre mélyebben volt bennem. Eléggé fájt ezért felnyögtem.

- Aú...

- Fáj? – simogatta az arcom.

- Igen – feleltem. – De folytasd.

Tovább csókolt, s még mélyebbre hatolt és hamarosan elmúlt a fájdalom is.

- Most már jó - suttogtam.

- Akkor most még jobb lesz - mondta és mozogni kezdett.

Ó de méghozzá milyen jó. Nyögni kezdtem miközben Rick egyre gyorsabb lett. Egyre jobban fokozta a tempót és csókolt.

- Rihck - ziláltam.

- Kath - sóhajtotta, s tovább mozgott.

Egyre hangosabban nyögtem a vérem csak úgy forrt. Hamarosan egyszerre értük el a mámort, majd Rick megkönnyebbült és a melleim közé fúrta a fejét.

- Szeretlek Alaric - suttogtam és próbáltam normálisan lélegezni.

- Én is. De most csss - adott egy puha puszit az ajkaimra.

- Miért maradjak csöndben?

- Hogy lélegezz.

- Oké - suttogtam és elkezdtem simogatni a hátát.

Miután a légzésünk lecsillapodott felém könyökölt Alaric.

- Nos, milyen voltam? – mosolygott.

- Fantasztikus – mosolyogtam. - Bár először egy kicsit fájt.

- Igen, mert... Mindegy. Ez így szokott lenni.

- Mindig így lesz?

- Dehooogy. Szerinted, ha így lenne, a tesód naponta többször csinálná?

- Naponta többször? – kerekedtek el a szemeim.

- Aha – nevetett. – De nyugi, csak az első fáj. A többi már nem fog.

- Akkor jó - csókoltam meg.